1.fejezet

Sziasztok!
Meghoztam az első részt, remélem tetszeni fog. Csak annyit szeretnék kérni, hogy írjátok le a véleményeteket, csak hogy tudjam, hogy van-e értelme folytatni.
Deee...tudjátok milyen nap van ma. Biztosan tudjátok :P
Ma van augusztus 29.-e. Ami annyit jelent, hogy van Daddy Direction 19-ik szülinapja.
Hát innen is Nagyon Boldog Szülinapot kívánunk Liam-nek!!! :)




Nicole szemszöge:
Lassan vánszorogtam végig a Londoni járdákon, azért küzdve, hogy melegen tartsam magam. November közepe volt, a kezeimet erősen dörzsöltem össze, mivel otthon hagytam a  kesztyümet. A csizmám hangosan kopogott a járda aszfaltján, miközben a lábaimat szedtem.
Nem voltam éppen a legjobb kedvemben a mai napon, és ezen az időjárás egyáltalán nem segített. Elővettem az összegyürt papírdarabot a zsebemből, és minimum már hatodszor, de újra leellenőriztem az odafirkantott címet. Még pár sarok, és újra órákig állhatok sorban a fagyos szélben.
A húgom könyörgött nekem, hogy írassam alá a kedvenc bandája CD-jét, akik még az X-Factor-ben tüntek fel, ő pedig azóta imádja őket.
Igen, a One Direction-ról beszélek. Ahogy a testvérem mutatta, öt elég helyesnek mondható srácról volt szó, viszont az le kell szögeznem, hogy tényleg tehetségesek voltak, vagyis abból a 2 számból nekem úgy tünt. Ugyanis ennyit hallottam tőlük.
De őszintem megvallva, nem pont ezen a helyem lennék most a legszívesebben. Ezek a hisztérikusan sikítozó lányok már kezdenek az agyamra menni.
De arra kell gondolnom, hogy ezt meg kell tennem, minden mást félre tenni, és lenyelni a keserüséget.
A húgomnak van leukémiája, nem nekem, ennyit igazán megérdemel. Sajnos ő nem tud itt lenni, ezért eljöttem helyette.

Néhány hosszú óra után, amit a Twitteren töltöttem, valamint már vagy 3-szor hallgattam végig az összes dalt az iPod-on, végre már majdnem én kerültem sorra.
Lassan a kedvem is jobb lett, mert már majdnem célba értem, és hideg sem volt már.
Egy kissé kikukucskáltam a sorból, de nem láttam mást, csak zokogó 14 éves lányokat, akiknek még a fenekükön volt a tojáshéj.
Nagy levegőt vettem, majd kivettem a CD-t a táskámból, majd szemügyre vettem: Up All Night, olvastam a borítón.
Kicsit jobban elidőztem a borító képen...összehasonlítottam a nevető és mosolygó arcokat a képről az igazi srácokkal, akik most itt ülnek pár méterre tőlem.
Igen, igazán mindegyik nagyon helyes volt a maga módján. Most már látom Aden miért is szereti őket annyira.
Most már csak négy vagy öt ember állt előttem a sorban. Mindig ugyanaz a helyzet. A sikoltozó tinilányok megpróbálnak a fiúkhoz minnél közelebb jutni, jelen esetben átverekedni magukat az előttül álló asztalon, miközben a smink leázik az arcukról a sok könny miatt, miközben megállás nélkül azt ordítják, hogy mennyire szeretik őket, mire a srácok csak megértően elmosolyodnak, és annyit válaszolna "én is szeretlek". 
Azt hiszem éppen ezért, egy komor kinézetü 19 éves lány, aki nem ájult el azonnal, amint meglátta őket, újdonságnak számított.
Az asztalhoz léptem, és megpróbáltam vidámabb arcot vágni.
- Szia. -mondtam röviden az elsőnek, nem igazán nézztem a szemébe, csak elé raktam a CD-t. Közülük ő volt az egyedüli szőke, az hiszem az ír. Mégcsak a nevét sem tudom. -Kérlek írd alá. -szólaltam meg ismét, az órámra tekintve.
Egy rövid pillanatra rám nézett, majd megkérdezte: -Mi a neved?
- Nem nekem lesz. Aden-nek szóljon. -mondtam, majd egy mély levegőt vettem.
- Uhm, rendben. Legyen szép napod. -válaszolt ugyanolyan tömören, mint én.
A kis eszmecserénk nem tartott tovább 12 másodpernél, de nem is nagyon izgatott, nekem csak meg kell szereznem azokat az aláírásokat, amelyek olyan sokat jelentenek Aden-nek.
Látni a mosolyát, amikor majd átnyujtom neki a CD-t, mindent megér, még az órákig tartó sorban állást is.
Tovább léptem a következőhöz, az egyedüli sötét bőrü sráchoz, akin bőrkabát volt.
- Aden-nek. -mondtam azonnal, mire ő kedvesem rámmosolygott, majd egy bólintás kiséretében alá is írta a CD-t. -Köszönöm. -mondtam.
Majd az asztal közepéhez értem, előttem egy belőtt hajú srác ült, matróz mintás pólóban.
Ezt tudom, ő lesz Louis.
Aden hangja csengett a fülemben. "Louis a kedvencem, amikor találkozol vele, mond meg neki, hogy szeretem."Egy újabb mély levegőt vettem, majd felkészítettem magam arra, hogy valószínüleg pont most fogok komplett hülyét csinálni magamból.
De Aden-ért meg kell tennem. Mostanában nem volt túl sok esélye arra, hogy boldog legyen.
- Uhm, szia Louis. -szólaltam meg félve, mivel az asztal mellett álló biztonsági őr, nem éppen kedvesen méregetett.
- Szia kedvesem. -válaszolta, de még csak rám sem nézett.
- Nézzd, alá tudnád ezt írni Aden-nek. Tudod, ő....ő szeret téged, és most uh...nagyon beteg. Leukémiája van. Nem tudom, talán írhatnál neki rá valamit...valami bíztatót, vagy....
- Gyerünk, tovább. -szólt bele a biztonsági őr.
Louis gyönyörü kékészöld szemei végre felnézztek. Egy pillanatig rám nézett, a szemei tele voltak együttérzéssel.
- A testvérednek? -kérdezte, mire én csak bólintottam.
- Rendben. -válaszolta, majd erősen írni kezdett valamit a CD borítójára.
Halkan megköszöntem neki, magamban mosolyogtam, tudva, hogy ez a személyes kis üzenet Louis-tól majd visszahozza a csillogást a szemeibe. Amíg Louis írt, a két srác akik mellette ültek engem bámultak.
Az egyiknek erősen göndör haja volt, valamint ragyogó zöld szeme, a másiknak enyhén hullámos karamell színü haja és barna szeme, valamint asszem ő az, aki túl gyakran hord kockás ingeket. De a nevüket nem tudtam.
Majd a zöld szemü srác megszólalt. -A húgot jobban lesz?
- Nem tudom. -válaszoltam őszintén, majd ráharaptam az alsó ajkamra.
Már lassan 2 év telt el azóta, hogy Aden elkezdett kezelésekre járni. Sose jutottam túl azon, hogy a húgom talán soha nem fog meggyógyulni, hogy sosem fogja elérni a húszas éveit. Ezek negatív gondolatok voltak, amelyeket próbáltam minnél jobban elhesegetni.
- Sajnálom. -szólalt meg a srác kockás ingben, majd megszorította a kezem egy pillanatra, ami az asztalon pihent. Lasan rá nézztem, a szemeim csillogtak. Szemöldökeit kissé összevonta, látszott rajta, hogy komolyan gondolja.
- Uhm, köszönöm. -válaszoltam zavartan, majd Louis is befejezte az írást, majd tovább adta a CD-t a mellette ülő srácnak.
- Köszönöm, őszintén. Aden egyszerüen imád téged. Mindannyiótokat. -mondtam, éreztem, hogy könnyek szöknek a szemembe.
- Nem, mi köszönjük. Hála az olyan embereknek mind a húgod, csinálhatjuk azt, amiről mindig is álmodtunk. -válaszolt mosolyogva. -Mond meg neki, hogy köszönjük, és hogy szorítunk neki. -folytatta.
Válaszul csak rámosolyogtam, nem tudtam, hogy mit is mondhatnék.
- Oké srácok, haladjunk. -szólalt meg ismét a biztonsági őr. Ezúttal közbe is lépett, meglökve engem.
- Hééé, várjon. -próbáltam küzdeni ellene. Nem kapja meg amit akar, amíg nem kapom meg azt az öt rohadt aláírást.
- Harry, gyerünk. -suttogta Louis a fiúnak.
A göndörke, immáron azt is tudom, hogy Harry, egy pillanatra elgondolkodott, majd újra írni kezdett valamit, majd amint elkészült továbbadta az utolsó srácnak a sorban.
Na igen...a dolgok itt kezdtek rázóssá válni. Nehéz volt bármit is hallani, mivel újabb rajongók kerültek mellém, és kiabálva próbálták magukra vonni a fiúk figyelmét.
A biztonsági őr, a két erős kezével megragadta a vállam, és úgy próbált odébb tolni.
De én nem mozdultam. Még nem...szükségem volt az utolsó aláírasra.
- Várjon. Szükésgem van a CD-re. Szükségem van rá, kérem. -valószínüleg most úgy nézhettem ki, mint az átlagos hisztérikus rajongók, akik nem hajlandóak elszakadni a srácoktól.
De ez teljesen más volt. Szükségem volt az összes aláírásra a One Direction-tól, Aden-nek. Hogy újra mosolyogni lássam, mégha csak pár percre is.
Az utolsó srác a sorban a kezében tartotta a CD-t. -Kérlek, csak írd alá. -próbáltam túlkiabálni a tömeget.
A srác csak pislogva bámult rám, a filctoll nem mozdult meg a kezében.
- Elnézés uram! Levenné róla a kezét? -állt fel Louis, figyelmen kívül hagyva az "új" rajongókat az asztal előtt.
A biztonsági őr tiltakozásképpen csak megrázta a fejét. -Késésben vagyunk fiúk, csak feltartja a sort. -válaszolta.
Nem úgy tünt, hogy ezzel a pasival kompromisszumot lehet kötni, és én megérettem, csak azt akartam, hogy az utolsó srác is aláírja. Aztán elmegyek, csak akkor.
Az utolsó srác az asztalnál, barna szemmel és karamella színü hajjal ránézett a biztonsági őrre, szemébül sugárzott a düh. Majd rámnézett és egy aprót bólintott, és gyorsan aláírta a  CD-t. Valamennyire levakartam magamró az őrt, így elég közel kerültem a sráchoz, aki a CD-t nyújtotta felém, majd mikor kellő közelségbe értem, megfogta a karom és rámnézett.
- Kérlek, vigyázz magadra, oké? -a hangjában olyan rokonszenvet fedeztem fel, amitől meglepődtem.
- Jól van. -válaszoltam, majd megfordultam és szembe találtam magam az őrrel, akinek a keze még mindig rajtam volt.
- Most már elengedhet, bunkó. -majd sarkon fordultam, és kifelé indultam az épületből.
Mosolyognom kellett, amint magam mögött még hallottam az öt srác vidám nevetését.

A hideg levegő miatt, az arcom kipirosodott. Amint elég messzire értem, és már nem hallottam a sikításokat, megálltam a legközelebbi lócánál és leültem.
Csak egy rövidke megálló, amíg be nem érek Aden-hez a kórházba. Rápillantottam a megérdemelt díjra magam mellett, vagyis a CD-re, ami a világot jelenti Aden számára.
- Köszönöm srácok. -mondtam magamnak, nem érdekelt ha bárki is bolondnak nézett, mert magamban beszéltem. Hálás voltam nekik, hiszen el sem tudják képzelni, hogy milyen boldogságot okoztak neki. Felvettem a CD-t, majd rápillantottam az össze-vissza írásukra.
Lassan elolvastam az elsőt, azt amelyet az ír srác írt.
Aden, szeretünk! -Niall Horen.
Mosolyogtam. Olyan aranyos üzenet írt, ahhoz képest, hogy hogyan beszéltem vele.
Majd a sötétebb bőrszínü fiú írására tévedt a tekintetetem.
Aden, maradj gyönyörü :) -Zayn Malik.Ezen hangosan felnevettem. Ez a srác nem is tudja, hogy milyen mértékben megdobogtatja majd Aden szívét ezzel az egy sorral.
A leghosszabb üzenet, amely a CD közepén volt, nem mástól, mint Louis Tomlinson-tól "érkezett". Igazi novellát írt.
Aden: kedvesem, kérlek ígérd meg, hogy sosem adod fel. Maradj erős...miattunk, küzdj tovább.  Mi itt vagyunk veled, mindig...ezt ne feledd el!
P.S.: Azt hallottam, hogy a répától megerősödsz. Szeretettel Louis Tomlinson!Szinte észre sem vettem, de a szemeim könybe lábadtak, ettől az üzenettől, amelyet egy sztár írt a beteg húgomnak. Pontosan erre volt szüksége Aden-nek. Bíztatásra. Reményre. Valahogy úgy tünt, hogy a One Direction pontosan tudja, hogy hogyan is kell azt megadni.
Lassan az utolsó két üzenetre tévedt a tekintetem. 
Aden, szeretlek. Remélem, hogy majd egy nap találkozunk, és adhatok neked egy macskát. Sok macskát. Kérlek, gyógyulj meg. -xxHarry Styles.
De aztán ott volt még az utolsó srác. A mélybarna szemekkel. Az a srác, akit nem érdekelt az idő. Az a srác, aki egy másodpercre, azt a fura pillantást küldte felém.
Legkedvesebb Aden, te vagy a hősöm. Körül vagy véve, olyan emberekkel akik szeretnek, úgyhogy maradj köztük. Ha jobban leszel, remélem beleeggyezel, hogy elvigyelek téged és a nővéredet egy ebédre. -Liam Payne. (az igazi)Azt hiszem igazán mások, nem olyanok mint amilyenekre számítottam. Csak normális fiúk. Törődőek.