3.fejezet

Sziasztok! :)
Meghozztam a legújabb részt, remélem tetszeni fog! :)



Nicole szemszöge:
Aden-nek nem szóltam semmit sem, szerettem volna ha igazán meglepődik.
De kezdtem egyre izgatottabb lenni, idegesen pillantottam az órámra, a paranoija kezdett eluralkodni rajtam. Még 15 perc van a megbeszélt időpontig. 15 perc addig, amíg öt irtó helyes srác belép a szobába.
Nagy levegőt vettem, próbáltam elrejteni az idegességemet. Reméltem, hogy tényleg betartják amit ígértek.
- Nicole, minden rendben? -kérdezte Aden, majd kiváncsian oldalra biccentette a fejét, miközben az ágyból figyelt engem.
- Igen...jól vagyok. -erőltettem magamra egy mosolyt, hogy minnél hihetőbbnek tünjek.
Aden egy újabb "tudom, hogy kamuzol" pillantást küldött felém, de inkább ejtette a témát, és berakta a lejátszóba a fiúk CD-jét.
Végigment az egész lejátszási listán, és megállapodott a megfelelő dalnál, majd feltekerte a hangerőt.
Kishíján megrémített, hogy mennyire fel tud pörögni attól, hogy a dalaikat hallgatja, vagy a videókat nézi. Igazán boldoggá tették őt.
A dal, ami épp a lejátszóból szólt igazán fülbemászó volt, én pedig akaratlanul is dobolni kezdtem a ritmust a lábammal, míg a húgom körbe-körbe ugrált a szobában a hálóingjében.
- Ennek mi a címe? -próbáltam túlkiabálni a zenét, remélve, hogy nem zavarja a többi beteget a hangos zene.
- One Thing. -válaszolta mosolyogva. -Hééé Nicole, próbáld meg ezt a mozdulatot. Ez Louis találmánya, így...látod. -mutatta be.
Még ha idiótának is éreztem magam, úgy tettem ahogyan kérte.
- Oké, most csinálj úgy, mintha egy villanykörtét csavarnál be, most pedig egyszerre. -úgy tett, mintha egy láthatatlan villanykörtét csavarna be.
Nem emlékszem rá, hogy utoljára mikor nevettem ilyen jól.
Nehéz volt okot találni arra, hogy mosolyogjak, amikor csak én és a beteg Aden voltunk egymásnak.
A kezelései nem voltak olcsóak, valamint az én kiadásaim sem. A pénz, amelyet a szüleink ránk hagytak mielőtt meghaltak kezdett elfogyni, én pedig e miatt kezdtem egyre feszültebb lenni.
De ebben a pillanatban, amint a húgommal a szobában táncoltunk valami megmagyarázhatatlan szabadságot éreztem.
Majdnem nem vettem észre azt a barna szempárt, aki az ajtó sarkából figyelt bennünket.
A zár kattant, majd az ajtó kinyitódott, és öt fiú jelent meg, akik egyenként a One Direction bandát alkották.

Liam szemszöge:
Azt hiszem a fiúk és én sosem fogjuk azt megszokni, amikor valaki a mi dalunkat énekli, a dalt, amit mi írtunk. De még furcsább volt az egyik dalunkat hallani Kelet Londoni kórház leukémiás osztályáról.
Elsőre nem ismertem fel őt. Ez nem lehet ugyanaz a lány a tegnapi autógrammosztásról. Hiszen ő itt táncol a szobában az egyik dalunkra, hosszú haja mindenfelé szállt, amint a fejét mozgatta a ritmusra. A legnagyobb mosoly volt az arcán amint megpróbálta a szöveget énekelni, kisebb-nagyobb hibákkal. Volt mellette egy másik lány is, kórházi ruhában, biztosan ő lesz Aden, aki folyton kijavította a hibás szavait.
Igazán boldognak tüntek, én pedig nem akartam őket megzavarni. Különösen hízelgő volt az, hogy a mi zenénk ennyire boldoggá tud tenni valakit.
Elvesztem a gondolataimban, amint az ajtóból nézztem őket, hirtelen ideges lettem, hogy hogyan is fog ez az egész dolog alakulni.
Majd megláttam, hogy Nicole észrevett bennünket. Annak ellenére, hogy hogyan is találkoztunk, nem tudtam elfelejteni a szemeit. Azok a gyönyörü szemek hozzá tartoztak, ő volt Nicole, így volt teljes. De most először a szeméből boldogság áradt, teljesen más volt, mint amikor tegnap találkoztunk.
Majd gyorsan észbe kaptam, és a fiúkkal sorban beléptünk a szobába.
- Biztosan te vagy Aden. -hát igen, Louis nem pocsékolja az időt, rögtön belecsap a közepébe. Azonnal a lány felé vette az irányt, megállt előtte, és megfogta a kezét. -Szia, már alig bírtuk kivárni, hogy végre találkozzunk veled. -mondta.
A fiúkkal bezsúfolódtunk, az amúgyis szük szobába. Aden álla leesett, a szemei elkerekedtek, az arca hirtelen kipirult.
Igazán gyönyörü fiatal lány volt, mégha egy kicsit beteg is volt. Szőke vállig érő haja volt, de ugyanaz a gyönyörü szem, mint a nővérének. A mosolya fertőző volt, mert mindanyiunk arcára kiült egy fülig érő vigyor, mégha az autóban elég rossz is volt a hangulat, a fiúkat idézve a "túl sok nyílvános fellépés" miatt.
Aden úgy tünt, hogy mondani szeretne valamit, de annyira meg volt lepődve, hogy egy hang sem jött ki a torkán.
- Louis? Louis Tomlinson? -suttogta mosolyogva.
- Igen, ez a nevem. -válaszolta nevetve, majd megpuszilta a kézfelyét.
Mosolyognom kellett Louis viselkedésén, de a szemem sarkából mégis őt néztem.
Nicole Aden ágya mellett állt, a karja a mellkasa előtt össze volt kulcsolva, szemöldökeit felhúzta, szája össze volt szorítva.
Ez egy kicsit kiakasztott. Mármint, úgy értem, hogy azt hittem ez majd egy kicsit hat rá.
Idehozztam a srácokat miatta és a húga miatt, és ő még csak nem is mosolyog.
- Sziasztok fiúk. Szia....Harry! Niall, Zayn...Szia Liam! -mondta ki a szavakat Aden, de még mindig akadozva.
Elmosolyodtam, majd intettem felé.
- Nicole, mégis hogyan...? -nézett rá a nővérére válaszra várva, de Nicole csak meghúzzta a vállait, és nem mondott egy árva szót sem, csak mosolygott.
Oké, szóval a One Direction nem vált ki belőle túl sok érzelmet, de a húga igen. Hát, azt hiszem ez érthető.
- Szia Nicole. -köszönt Niall mosolyogva, majd közelebb lépett Aden ágyához.
- Nos, gondolom mint tudod, mi vagyunk a One Direction. -vettem át a szót, mintha nem tudná. -Ezért szívesen elénekelnénk egy dalt neked Aden, oké? -kérdeztem mosolyogva.
- Istenem, istenem, istenem. -motyogta magában egyfolytában, miközben a száját apró kacajok hagyták el.
Louis egy percre sem engedte el Aden kezét, amíg énekeltünk neki. A What Makes You Beautiful-t választottuk, és igazán jól ment, hisz már milliószor eljátszottuk.
Aden szemei könnyekkel teltek meg, mire a dal végére értünk, de az a hatalmas mosoly egy percre sem tünt el az arcáról.
Ránézztem a fiúkra a testvéreimre, akik körbeállták Aden ágyát. Láttam rajtuk, hogy ugyanaz jár a fejükben, ami az enyémben is.
Az olyan emberek, mint Aden teszik a munkánkat a legjobb munkává az egész világon. Nem halasztanék el egyetlen lehetőséget sem, ha egy olyan vidám arcot láthatok, mint Aden-é, akik most azért ilyen boldog, mert mi itt vagyunk. Amióta a bandában voltam, ez volt az egyik legfelemelőbb érzés amit valaha is éreztem, sőt az egyik legfelemelőbb érzés, amit egy ember valaha is érezhet. Hisz a tudat, hogy valaki csupán azért boldog, mert téged láthat, minden pénzt megér.
Abban a néhány pillanatban, miután befejeztük a dalt, és csak ültünk ott mosolyogva minden olyan boldognak és tökéletesnek tünt.
Reméltem, hogy talán egy kis időre Aden elfelejtette a betegségét, és csak a jelenre koncentrált.
Reméltem, hogy annyira boldog volt, amennyire látszott. Még Nicole is mosolygott, és boldognak tünt.
- Te inspirálsz engem. -suttogta neki Louis. -Továbbra is látogatni foglak, ígérem. -tette hozzá.
- Kérlek. -mosolygott Aden. -Kérlek, gyere máskor is.